TANÓRÁN KÍVÜLI SZABADTÉRI MOZGÁSOS RENDEZVÉNYEK – KIHÍVÁS NAPJA

 

Intézményünkben a második szabadtéri mozgásos rendezvény 2015. május 20-án, a Kihívás Napján volt. Az országos versenyre „tanintézmények” kategóriában neveztünk. A program megszervezésének célja a sport népszerűsítése volt, nem törekedtünk helyezés elérésére. Ennek ellenére elég jó helyen végeztünk, a benevezett 126 tanintézmény közül hetedikek lettünk (www.hihivasnapja.hu).

Ezen a napon iskolánkban tanítás nem volt, az egész napot a mozgás megszerettetésére fordítottuk. Első feladata az volt a gyerekeknek, hogy gyalog érkezzenek iskolába. 8 órától közös bemelegítő futással, tornával, majd az osztályok közötti játékos sorversennyel kezdődött a nap. Ezután a délelőtt folyamán 8 helyszínen különböző sportfeladatokat kellett teljesíteni a tanulóknak, melyeken forgószínpadszerűen haladtak végig. A folyamatosan szóló, kihangosított zene elhallgatása jelezte, hogy mikor kell tovább menni.

Délután a csapatjátékoké volt a főszerep, de volt néptánc, kerékpározás, rollerezés, asztalitenisz, tollaslabda, és sok egyéb mozgásos feladat.

A nap folyamán egy rövidebb és két hosszabb szünetet tartottunk étkezés és pihenés céljából. A gyerekek lelkesen, fáradhatatlanul végezték a feladatokat. A változatosság végig ébren tartotta érdeklődésüket, aktivitásukat, hiszen minden csak 15 percig kellett csinálni, utána valami új következett. Az alsósokat 16 órakor hazaengedtük, a felsősök eldönthették, hogy meddig maradnak. A legnagyobbak nagy része végig kitartott.

 

Diákok hozzászólása:

Bardi Liliána: Olyan jó volt ez a nap! Bárcsak gyakrabban lenne ilyen!

Matyi Zoltán: Délután már elég fáradt voltam, de a tűzharcot ki nem hagytam volna. Az volt a legjobb.

Kertész Kíra: Nekem a szlalompályán való rollerezés tetszett a legjobban.

PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY01 PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY02 PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY03 PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY04 PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY05 PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY06 PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY07 PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY08 PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY09 PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY10 PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY11 PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY12 PETNEHÁZA-SZABADTÉRI MOZGÁSOS-CHALLENGE DAY13