GYEREKNAP

A Gyermeknapot minden évben a tanév vége felé, egy tanítási munkanap keretében ünnepeljük meg.

Az idén erre június 12-én pénteken került sor. A programokra meghívtuk az óvodás gyerekeket és az óvodapedagógusokat is. A szervezési feladatok egy részét és a költségek fedezését a Szülői Munkaközösség vállalta magára.

Az óvodásokat más rendezvényekre is meg szoktuk hívni, de ez az a nap, ahol kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek kötetlenül együtt szórakozhatnak, játszhatnak. Az iskolába készülő óvodásoknak lehetőségük van az iskolai környezet megismerésére, bejárhatják az épületet, találkozhatnak leendő tanítóikkal.

Reggel kézműves foglalkozások bőséges választéka fogadta a gyerekeket. Az udvaron felállított pavilonokban volt lufifestés, agyagozás, gyöngyfűzés, arcfestés, stb. A tízórai után sportjátékok következtek.

Az ebédet követően a szülők jégkrémmel vendégelték meg a gyerekeket. Ekkorra az udvar kisebb vidámparkká változott. Volt mászófal, trambulin, ugráló várak, cukorágyú. A gyerekek nagy örömmel vették birtokba ezeket a játékokat. Az egész nap vidám szórakozással, felhőtlen kikapcsolódással telt.

Az én feladatom az előkészületek, a szervezés, eszközbeszerzések koordinálása és a nap programjának összeállítása volt.

 

Petneháza, 2015. június 15.

Nagy Nikoletta

DÖK-vezető, szakmai megvalósító

Tanulói hozzászólások:

Szabó Norbert:

„Nagyon jól éreztem magam egész nap. Legjobban a mászófal tetszett.”

Kondor Anita:

„Kár, hogy csak egy napig tartott a Gyermeknap. Jó lenne, ha több is lenne egy évben.”

Kirilla Katalin:

„A kézműves foglalkozások közül a gyöngyfűzést szeretem a legjobban. Most is készítettem egy szép karkötőt magamnak.”

PETNEHÁZA - GYEREKNAP01 PETNEHÁZA - GYEREKNAP02 PETNEHÁZA - GYEREKNAP03 PETNEHÁZA - GYEREKNAP04 PETNEHÁZA - GYEREKNAP05 PETNEHÁZA - GYEREKNAP06 PETNEHÁZA - GYEREKNAP07 PETNEHÁZA - GYEREKNAP08 PETNEHÁZA - GYEREKNAP09 PETNEHÁZA - GYEREKNAP10 PETNEHÁZA - GYEREKNAP11